Tóth István tanár úrral a „Móriczos” emlékeiről

Média csoport: Meséljen nekünk „móriczos” éveiről.

Tóth István: Kicsit nehéz így hozzá kezdeni, mert nagyon nagy időtávlatról van itt szó. Gondoljuk meg 2016-ot írunk, és amiről én most mesélek az nektek már történelem,  az 1970-es évek. Ekkor voltam én kezdő móriczos diák. Ha megengeditek először is egy utalás a városra. Habár a mai Szentendre méretét tekintve nem nagyváros, de itt élni szinte nagyvárosi jelleget mutat,  ugyanis az itt élő 28 000 lakos már nem ismeri, nem ismerheti  egymást. Ez 40-50 évvel ezelőtt még egészen másképpen volt. Az itt lakók száma körülbelül a fele volt a mainak. Ez azt jelenti, hogy a belvárosban, ahol én felnőttem és ahol jelenleg is lakom, ott, ha nem is mindenkit ismertünk, de mindenkinek köszönnünk kellett kisgyermekként. Az arcoknak nagy részét ismertük, tehát állandóan ismerősök szeme előtt zajlott az életünk.

A  Móricz Zsigmond Gimnázium sem a mai méretében létezett, hanem körülbelül a fele volt, legalábbis az akkoriban odajáró diákok számát illetően. Ma kb. 520  tanulónk van, és még ehhez jön 30-40 tanár. Annak idején, én úgy vélem, hogy a diákok száma úgy 300-320 körül  lehetett. Ma az iskolánk itt van a kertvárosban és a lakótelep peremén. Annak idején pedig a belvárosban volt a mai Petzelt iskola helyén, tehát azt mondhatom, hogy a Fő tér és a Hév állomás között  félúton. Akkor még nem volt meg a 11-es út sem, azokban az években kezdett épülni. így egy nagyon csöndes vidéken volt az az iskola. Az én időmben három osztály volt. A 70-es években nem volt magas az osztálylétszám sem, emlékezetem szerint 24-en lehettünk talán. Ezekben a kisebb létszámú osztályokban a fiúk és lányok aránya attól függött, hogy milyen osztályba jártak. Három típusú osztály volt.  Az „A” osztályok voltak a nyelvi osztályok, ami akkor német tagozatot jelentett,  német és orosz tanulást. Ott nagyon sok volt a lány. Ahova én jártam ott talán 20 lány és 4 fiú. A matektagozat volt a „B” osztály, ott több volt a fiú, olyan 2/3 arányban.  És létezett egy úgynevezett általános tagozat is, ahol picit több lány volt, mert gimnáziumba mindig a lányok jöttek szívesebben. A tanárok száma is kevesebb volt, körülbelül  30 lehetett.

Maga az életmód nagyon hasonló volt, ugyanúgy, mint ma, 8 órakor csengettek be, 45 perces órák voltak, 10 perces szünetek és nagyszünetek. Voltak olyan tantárgyak  is,melyek ma már ismeretlenek, például a lányok gépírást tanultak. Ez azt jelentette, hogy hagyományos írógépet használtak. Azon tanultak vakon írni úgy, hogy a szemükkel nem nézték a billentyűzetet , miközben 10 ujjal gépeltek. Ez különben ma is nagyon hasznos lenne a számítógép használat idején. A fiúknak pedig műszaki rajz volt, ami előkészítette a műszaki szemléletet, például a jövőbeli technikusoknak vagy mérnököknek.

Média csoport: Van-e olyan tanár, aki tanította Önt, és későbbi évei alatt dolgozhatott vele együtt?

Tóth István: Ez egy igazán ügyes kérdés. Természetesen igen, és ez nem is volt olyan egyszerű dolog. Gondold meg azt, hogy aki tanárod volt az hirtelen kollégád lesz. Itt is azért voltak különböző eshetőségek, mert ha nagyon nagy volt a korkülönbség köztünk, és ha hölgy volt az illető, akkor általában megőriztük éveken át a magázást. Más esetben, egy fiatalabb kolléganő esetében és a férfi tanároknál, természetes volt, hogy összetegeződtünk. De azért az első időben és nem csak hónapokig, de évekig, különleges dolog volt ugyanazokkal együtt ülni értekezleten és megnyilatkozni előttük valamilyen témakörben egyenrangú kollégaként, miközben egykor tanítvány voltam, ezt tanulni kellett.

Média csoport: Volt-e olyan pedagógus, akinek személyisége befolyásolta ennek a pályának a választásában?

Tóth István: Igen természetesen volt.  A hatásokat két részre osztanám. A közvetlen követés lenne az egyik, ami azt jelenti, hogy tudatosan megpróbálok úgy tanítani, ahogyan egykor az adott tanáromtól láttam. A másik befolyás pedig inkább ösztönös, ami úgy történik, hogy akaratlanul is kicsit utánozom egykori szeretett tanáromat. Jó példa az első lehetőségre Kun Péter tanár úr, akinek a tanítási stílusa, eleganciája, halk szavúsága, enyhe humora nagyon hatott az emberre. Biztos, hogy kezdő tanárként próbáltam is utánozni. Egy másik példa, Dr. Berényi Istvánné, Berényi tanár úrnak az édesanyja, aki némettanárom és rövid ideig osztályfőnököm volt. Az ő intelligenciája, és finomsága is bizonyára hosszú távon hat.

Média csoport: Volt-e olyan diákcsíny, amit diákévei alatt elkövetett?

Tóth István: Erre nem tudok őszintén válaszolni, mert nyílván az ember nem mondhat el mindent. De emlékszem például arra, hogy volt egy idős tanár bácsi, akit nagyon könnyen lehetett irányítani. Ha óra elején felvetettünk egy érdekes témát, akörül  a téma körül forgott az egész további óra, és biztosak voltunk abban, ha jól választottunk témát és ügyesen tettük fel a kérdést, akkor az egész 45 percben el lehetett cseverészni és tanulásról szó sem volt. Ezzel a módszerrel sokszor éltünk. A tanár úrnak még az is jellemzője volt, hogy amikor olvasott szemüveget használt, amikor pedig ránk figyelt, mindig feltolta a fejére a szemüveget, mely másodpercek múlva ismét leesett az orrára. Így lehetett statisztikát készíteni, és titokban versenyezni, hogy ki mennyi vonalat tud húzni az óra során akkor, amikor a fejéről a szemüveg az orrnyergére pottyan.

Média csoport: Ha volt mi volt az a puskázási módszer, amit használt?

Tóth István tanár úr: A puskázási módszerben biztos, hogy nagy újdonságok nincsenek, mert ma ugye a diák támaszkodik az okos telefonra, amit a tanár elég könnyen észrevesz. Nekünk volt egy olyan lehetőségünk, hogy akkoriban kötelező volt a köpeny viselése éspedig a sötétkék köpenyé. Egy idő után megjelentek ezen a kedvenc együttesek és énekesek nevei. Ezért időnként mérgesek voltak a tanárok, akkor kimosatták, szélsőséges esetben pedig új köpenyt kértek tőlünk. De ez a sötétkék köpeny arra is alkalmas volt, hogy az ujjára vagy az alsó részére, ha nem is regényeket, de kékkel igen jól lehetett röviden jegyzetelni, ami viszont már két méterről sem látszott.

Média csoport: Mi az első gondolata, mikor meghallja Móricz Zsigmond nevét?

Tóth István tanár úr: Érdekes módon nekem nem az iskola jut az eszembe, hanem inkább az író a tömött bajuszával. Azzal a jellegzetes joviális kinézetével, és eszembe jut a művei közül például az Erdély trilógia, melyet  talán háromszor  elolvastam. És persze eszembe jut az is, hogy Leányfalun élt, és hogy révvel járt át vasárnaponként templomba Pócsmegyerre.

Média csoport: Ha valamit megváltoztathatna  a gimnáziummal kapcsolatban mi lenne az?

Tóth István tanár úr: Én első helyen a műszaki eszközök ellátottságán javítanék. Tudom, hogy van négy terem, ahol megfelelő laptop és kivetítő áll a rendelkezésre, de ezek használata még ma is sokszor olyan előzetes szervezést igényel, ami a tanárnak nagyon megterhelő. Szeretném leültetni a gyerekeket olykor számítógéphez is, mert vannak nagyon jó online németet tanító honlapok.

Média csoport: Mi volt az a legmeghatóbb dolog, amit diák mondott önnek?

Tóth István tanár úr: Szerénytelenség nélkül itt jó néhány eseményt tudnék felsorolni. Most név nélkül egy ma is Szentendrén élő tanítónőnek, többgyermekes édesanyának, egykori tanítványnak az esetét mondom el. Ő nagyon szokatlan pillanatban, a saját ballagása végén állt meg előttem egy csokor virággal a kezében, ahelyett hogy a szüleivel fényképezkedett volna. Valami olyasmit mondott, hogy az elmúlt négy évben tőlem kapta a legtöbbet. Ez nagyon zavarba ejtő volt.

Köszönöm szépen az interjút Tóth István tanár úrnak! J

Valentin Daniella, Balázs Karina