Sebők tanárnő a Móriczról mesélt
1991-1995-ig járt a gimnáziumba, a
tagozatok abban az időben indultak, sokkal több tanuló járt a Móriczba , az
évfolyamonként 5 gimnáziumi osztály mellett még gépíró szakiskola is működött
itt, a mai szaktantermek is osztálytermek voltak.
A tanárnő szívesen emlékezett vissza
saját, humán tagozatos osztályára. Aktívan vettek részt közösségi
programokon, pl. a karácsonyi szünetben betlehemes játékot adtak elő
tanáraiknak. A téli szünetben bejártak az iskolába próbálni, majd néhány nappal
karácsony előtt elmentek a tanárok lakására előadni a műsort. A jó közösségnek
köszönhetően gyakran győztek iskolai versenyeken ( például népdaléneklési
versenyen vagy farsangon) szabadnapot kaptak jutalomul, és elmentek például a műjégpályára korcsolyázni. Jó
kapcsolatuk volt a tanárokkal, a tanárok is kedvelték őket.
Média
csoport: Milyen
szakmát szeretett volna választani, mikor elkezdte a Móriczot?
Sebők
tanárnő: Általános iskolás korom óta tudtam,
hogy humán szakra szeretnék menni. 8. osztályban elgondolkoztam azon, hogy a jog
irányába tanulok tovább. A gimnázium
végére ebből annyi maradt, hogy magyarból és történelemből felvételiztem.
Magyar és művelődésszervező szakra sikerült felvételt nyernem. Az első
mikrotanítási gyakorlat sikere után tudtam, hogy tanítani szeretnék.
Szerencsésen alakult, mert a második szaknak is köszönhetően tudtam
visszakerülni a gimnáziumba, ahol először csak néhány órában tanítottam magyart,
mellette szabadidő-szerevezőként dolgoztam, a diákönkormányzatot patronáltam,
2003-tól a magyar mellett médiaismeretet is tanítok.
Média
csport: Mi
volt az a puskázási módszer, amit használt?
Sebők tanárnő: Nem tudtam puskázni,mert mindig nagyon ideges voltam. Rólam rögtön lerítt, ha puskázni próbáltam. Kénytelen voltam megtanulni a dolgokat.
Média
csoport: Voltak-e olyan diákcsínyek, amiket
elkövettek annak ellenére is, hogy a tanáraikkal jó kapcsolatot ápoltak?
Sebők
tanárnő: Mi egy
nagyon jó osztály voltunk. Magatartási probléma nem nagyon volt. Kifejezetten
jó osztálynak tartottak minket. Az akkori igazgatónő,Ácsné Kovács Ildikó csak
minket tanított magyarra, ezért gyakran piszkáltak minket, hogy milyen
kivételes helyzetben vagyunk. Az
osztályunkból nagyon sok diplomás került ki. Van közöttünk múzeumigazgató, jogász,
több pedagógus. Csíny, amit elkövettünk? Egy- két osztálytársam dohányzott, próbáltunk
falazni nekik, ha a tanár arra ment. Ha ez csínynek mondható, akkor ilyet
csináltunk mi is.
Média csoport: Van olyan tanár még, aki Önt is tanította és most pedig kollegák?
Média csoport: Van olyan tanár még, aki Önt is tanította és most pedig kollegák?
Sebők
tanárnő: Nagyon
sokan vannak. Például: Csigéné Várnay Judit tanárnő volt az osztályfőnököm, Szarvas
Rita tanárnő történelmet tanított, Ácsné Kovács Ildikó tanárnő a magyartanárom
volt. Berényi Attila földrajzot, biológiát tanított nekem. Maknics Gábor
tanította a kémiát, Nagy Andrea tanárnő a testnevelést. Már nem tanít itt az
iskolában Kun Péter tanár úr, a matematikatanárom. Mikor elkezdtem tanítani, még nyugdíjasként dolgozott itt. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy őt tegezzem.
Az első osztályban, amelyet érettségiztettem, tanítottam az egyik unokáját.
-
Média
csoport:Volt
valami,amit diák mondott Önnek és emlékezetes maradt?
Sebők
tanárnő: A 2 évvel ezelőtt ballagott régi
osztályomból sokan tettek emelt szintű érettségit magyarból, sokan nagyon jó
eredményt értek el . A sikeres felvételi után volt, aki azt írta ,hogy nekem is akart bizonyítani ,és örült, hogy
tanítottam. Búcsúzóul egy olyan emlékkönyvet kaptam a régi osztályomtól,
amelybe személyesen írt mindenki. Ha elkeseredem, gyakran előveszem, olyan sok bíztató gondolat van benne. Az egyik
osztályban sokan nem készítették el a házi feladatot kilencedikes korukban, ezért
mérgemben feladtam egy házi dolgozatot, de ezt aztán elfelejtettem beszedni. Az egyik diák az érettségi banketten aztán átadta nekem a
három évvel korábban elkészített háziját.
Megható volt az is, mikor a mostani osztályom születésnapomkor tortával
várt. Ezek azok a dolgok, ami miatt érdemes tanítani.
Média
csoport:Mi jut
eszébe,ha meghallja Móricz Zsigmond nevét?
Sebők
tanárnő: Egyből
a gimnázium jut eszembe, hiába vagyok magyartanár . De ha az íróra gondolok,
akkor a Judit és Eszter című novellája, amelyet régi magyartanárom, Ácsné
tanárnő ez emlékezetes órán olvasott nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése