Sebők tanárnő a Móriczról mesélt

   1991-1995-ig járt a gimnáziumba, a tagozatok abban az időben indultak, sokkal több tanuló járt a Móriczba , az évfolyamonként 5 gimnáziumi osztály mellett még gépíró szakiskola is működött itt, a mai szaktantermek is osztálytermek voltak.

A tanárnő szívesen emlékezett vissza saját, humán tagozatos osztályára. Aktívan vettek részt közösségi programokon, pl. a karácsonyi szünetben betlehemes játékot adtak elő tanáraiknak. A téli szünetben bejártak az iskolába próbálni, majd néhány nappal karácsony előtt elmentek a tanárok lakására előadni a műsort. A jó közösségnek köszönhetően gyakran győztek iskolai versenyeken ( például népdaléneklési versenyen vagy farsangon) szabadnapot kaptak jutalomul, és elmentek  például a műjégpályára korcsolyázni. Jó kapcsolatuk volt a tanárokkal, a tanárok is kedvelték őket.

Média csoport: Milyen szakmát szeretett volna választani, mikor elkezdte a Móriczot?

Sebők tanárnő: Általános iskolás korom óta tudtam, hogy humán szakra szeretnék menni. 8. osztályban elgondolkoztam azon, hogy a jog irányába tanulok tovább.  A gimnázium végére ebből annyi maradt, hogy magyarból és történelemből felvételiztem. Magyar és művelődésszervező szakra sikerült felvételt nyernem. Az első mikrotanítási gyakorlat sikere után tudtam, hogy tanítani szeretnék. Szerencsésen alakult, mert a második szaknak is köszönhetően tudtam visszakerülni a gimnáziumba, ahol először csak néhány órában tanítottam magyart, mellette szabadidő-szerevezőként dolgoztam, a diákönkormányzatot patronáltam, 2003-tól a magyar mellett médiaismeretet is tanítok.

Média csport: Mi volt az a puskázási módszer, amit használt?

Sebők tanárnő:  Nem tudtam puskázni,mert mindig nagyon ideges voltam. Rólam rögtön lerítt, ha puskázni   próbáltam. Kénytelen voltam megtanulni a dolgokat.

Média csoport: Voltak-e olyan diákcsínyek, amiket elkövettek annak ellenére is, hogy a tanáraikkal jó kapcsolatot ápoltak?

Sebők tanárnő: Mi egy nagyon jó osztály voltunk. Magatartási probléma nem nagyon volt. Kifejezetten jó osztálynak tartottak minket. Az akkori igazgatónő,Ácsné Kovács Ildikó csak minket tanított magyarra, ezért gyakran piszkáltak minket, hogy milyen kivételes helyzetben vagyunk.  Az osztályunkból nagyon sok diplomás került ki. Van közöttünk múzeumigazgató, jogász, több pedagógus. Csíny, amit elkövettünk? Egy- két osztálytársam dohányzott, próbáltunk falazni nekik, ha a tanár arra ment. Ha ez csínynek mondható, akkor ilyet csináltunk mi is.

Média csoport: Van olyan tanár még, aki Önt is tanította és most pedig kollegák?

Sebők tanárnő: Nagyon sokan vannak. Például: Csigéné Várnay Judit tanárnő volt az osztályfőnököm, Szarvas Rita tanárnő történelmet tanított, Ácsné Kovács Ildikó tanárnő a magyartanárom volt. Berényi Attila földrajzot, biológiát tanított nekem. Maknics Gábor tanította a kémiát, Nagy Andrea tanárnő a testnevelést. Már nem tanít itt az iskolában Kun Péter tanár úr, a matematikatanárom. Mikor elkezdtem  tanítani, még nyugdíjasként dolgozott  itt. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy őt tegezzem. Az első osztályban, amelyet érettségiztettem, tanítottam az egyik unokáját.

-

Média csoport:Volt valami,amit diák mondott Önnek és emlékezetes maradt?

Sebők tanárnő: A 2 évvel ezelőtt ballagott régi osztályomból sokan tettek emelt szintű érettségit magyarból, sokan nagyon jó eredményt értek el . A sikeres felvételi után volt, aki azt írta ,hogy nekem  is akart bizonyítani ,és örült, hogy tanítottam. Búcsúzóul egy olyan emlékkönyvet kaptam a régi osztályomtól, amelybe személyesen írt mindenki. Ha elkeseredem, gyakran előveszem, olyan sok bíztató gondolat van benne.  Az egyik osztályban sokan nem készítették el a házi feladatot kilencedikes korukban, ezért mérgemben feladtam egy házi dolgozatot, de ezt aztán elfelejtettem beszedni.  Az egyik diák  az érettségi banketten aztán átadta nekem a három évvel korábban elkészített háziját.   Megható volt az is, mikor a mostani osztályom születésnapomkor tortával várt. Ezek azok a dolgok, ami miatt érdemes tanítani.

Média csoport:Mi jut eszébe,ha meghallja Móricz Zsigmond nevét?

Sebők tanárnő: Egyből a gimnázium jut eszembe, hiába vagyok magyartanár . De ha az íróra gondolok, akkor a Judit és Eszter című novellája, amelyet régi magyartanárom, Ácsné tanárnő ez emlékezetes órán olvasott nekünk.

Ezután sajnos becsöngettek és a szünetnek vége lett.   
                                                                                                                Valentin Daniella, Balázs Karina

Tóth István tanár úrral a „Móriczos” emlékeiről

Média csoport: Meséljen nekünk „móriczos” éveiről.

Tóth István: Kicsit nehéz így hozzá kezdeni, mert nagyon nagy időtávlatról van itt szó. Gondoljuk meg 2016-ot írunk, és amiről én most mesélek az nektek már történelem,  az 1970-es évek. Ekkor voltam én kezdő móriczos diák. Ha megengeditek először is egy utalás a városra. Habár a mai Szentendre méretét tekintve nem nagyváros, de itt élni szinte nagyvárosi jelleget mutat,  ugyanis az itt élő 28 000 lakos már nem ismeri, nem ismerheti  egymást. Ez 40-50 évvel ezelőtt még egészen másképpen volt. Az itt lakók száma körülbelül a fele volt a mainak. Ez azt jelenti, hogy a belvárosban, ahol én felnőttem és ahol jelenleg is lakom, ott, ha nem is mindenkit ismertünk, de mindenkinek köszönnünk kellett kisgyermekként. Az arcoknak nagy részét ismertük, tehát állandóan ismerősök szeme előtt zajlott az életünk.

A  Móricz Zsigmond Gimnázium sem a mai méretében létezett, hanem körülbelül a fele volt, legalábbis az akkoriban odajáró diákok számát illetően. Ma kb. 520  tanulónk van, és még ehhez jön 30-40 tanár. Annak idején, én úgy vélem, hogy a diákok száma úgy 300-320 körül  lehetett. Ma az iskolánk itt van a kertvárosban és a lakótelep peremén. Annak idején pedig a belvárosban volt a mai Petzelt iskola helyén, tehát azt mondhatom, hogy a Fő tér és a Hév állomás között  félúton. Akkor még nem volt meg a 11-es út sem, azokban az években kezdett épülni. így egy nagyon csöndes vidéken volt az az iskola. Az én időmben három osztály volt. A 70-es években nem volt magas az osztálylétszám sem, emlékezetem szerint 24-en lehettünk talán. Ezekben a kisebb létszámú osztályokban a fiúk és lányok aránya attól függött, hogy milyen osztályba jártak. Három típusú osztály volt.  Az „A” osztályok voltak a nyelvi osztályok, ami akkor német tagozatot jelentett,  német és orosz tanulást. Ott nagyon sok volt a lány. Ahova én jártam ott talán 20 lány és 4 fiú. A matektagozat volt a „B” osztály, ott több volt a fiú, olyan 2/3 arányban.  És létezett egy úgynevezett általános tagozat is, ahol picit több lány volt, mert gimnáziumba mindig a lányok jöttek szívesebben. A tanárok száma is kevesebb volt, körülbelül  30 lehetett.

Maga az életmód nagyon hasonló volt, ugyanúgy, mint ma, 8 órakor csengettek be, 45 perces órák voltak, 10 perces szünetek és nagyszünetek. Voltak olyan tantárgyak  is,melyek ma már ismeretlenek, például a lányok gépírást tanultak. Ez azt jelentette, hogy hagyományos írógépet használtak. Azon tanultak vakon írni úgy, hogy a szemükkel nem nézték a billentyűzetet , miközben 10 ujjal gépeltek. Ez különben ma is nagyon hasznos lenne a számítógép használat idején. A fiúknak pedig műszaki rajz volt, ami előkészítette a műszaki szemléletet, például a jövőbeli technikusoknak vagy mérnököknek.

Média csoport: Van-e olyan tanár, aki tanította Önt, és későbbi évei alatt dolgozhatott vele együtt?

Tóth István: Ez egy igazán ügyes kérdés. Természetesen igen, és ez nem is volt olyan egyszerű dolog. Gondold meg azt, hogy aki tanárod volt az hirtelen kollégád lesz. Itt is azért voltak különböző eshetőségek, mert ha nagyon nagy volt a korkülönbség köztünk, és ha hölgy volt az illető, akkor általában megőriztük éveken át a magázást. Más esetben, egy fiatalabb kolléganő esetében és a férfi tanároknál, természetes volt, hogy összetegeződtünk. De azért az első időben és nem csak hónapokig, de évekig, különleges dolog volt ugyanazokkal együtt ülni értekezleten és megnyilatkozni előttük valamilyen témakörben egyenrangú kollégaként, miközben egykor tanítvány voltam, ezt tanulni kellett.

Média csoport: Volt-e olyan pedagógus, akinek személyisége befolyásolta ennek a pályának a választásában?

Tóth István: Igen természetesen volt.  A hatásokat két részre osztanám. A közvetlen követés lenne az egyik, ami azt jelenti, hogy tudatosan megpróbálok úgy tanítani, ahogyan egykor az adott tanáromtól láttam. A másik befolyás pedig inkább ösztönös, ami úgy történik, hogy akaratlanul is kicsit utánozom egykori szeretett tanáromat. Jó példa az első lehetőségre Kun Péter tanár úr, akinek a tanítási stílusa, eleganciája, halk szavúsága, enyhe humora nagyon hatott az emberre. Biztos, hogy kezdő tanárként próbáltam is utánozni. Egy másik példa, Dr. Berényi Istvánné, Berényi tanár úrnak az édesanyja, aki némettanárom és rövid ideig osztályfőnököm volt. Az ő intelligenciája, és finomsága is bizonyára hosszú távon hat.

Média csoport: Volt-e olyan diákcsíny, amit diákévei alatt elkövetett?

Tóth István: Erre nem tudok őszintén válaszolni, mert nyílván az ember nem mondhat el mindent. De emlékszem például arra, hogy volt egy idős tanár bácsi, akit nagyon könnyen lehetett irányítani. Ha óra elején felvetettünk egy érdekes témát, akörül  a téma körül forgott az egész további óra, és biztosak voltunk abban, ha jól választottunk témát és ügyesen tettük fel a kérdést, akkor az egész 45 percben el lehetett cseverészni és tanulásról szó sem volt. Ezzel a módszerrel sokszor éltünk. A tanár úrnak még az is jellemzője volt, hogy amikor olvasott szemüveget használt, amikor pedig ránk figyelt, mindig feltolta a fejére a szemüveget, mely másodpercek múlva ismét leesett az orrára. Így lehetett statisztikát készíteni, és titokban versenyezni, hogy ki mennyi vonalat tud húzni az óra során akkor, amikor a fejéről a szemüveg az orrnyergére pottyan.

Média csoport: Ha volt mi volt az a puskázási módszer, amit használt?

Tóth István tanár úr: A puskázási módszerben biztos, hogy nagy újdonságok nincsenek, mert ma ugye a diák támaszkodik az okos telefonra, amit a tanár elég könnyen észrevesz. Nekünk volt egy olyan lehetőségünk, hogy akkoriban kötelező volt a köpeny viselése éspedig a sötétkék köpenyé. Egy idő után megjelentek ezen a kedvenc együttesek és énekesek nevei. Ezért időnként mérgesek voltak a tanárok, akkor kimosatták, szélsőséges esetben pedig új köpenyt kértek tőlünk. De ez a sötétkék köpeny arra is alkalmas volt, hogy az ujjára vagy az alsó részére, ha nem is regényeket, de kékkel igen jól lehetett röviden jegyzetelni, ami viszont már két méterről sem látszott.

Média csoport: Mi az első gondolata, mikor meghallja Móricz Zsigmond nevét?

Tóth István tanár úr: Érdekes módon nekem nem az iskola jut az eszembe, hanem inkább az író a tömött bajuszával. Azzal a jellegzetes joviális kinézetével, és eszembe jut a művei közül például az Erdély trilógia, melyet  talán háromszor  elolvastam. És persze eszembe jut az is, hogy Leányfalun élt, és hogy révvel járt át vasárnaponként templomba Pócsmegyerre.

Média csoport: Ha valamit megváltoztathatna  a gimnáziummal kapcsolatban mi lenne az?

Tóth István tanár úr: Én első helyen a műszaki eszközök ellátottságán javítanék. Tudom, hogy van négy terem, ahol megfelelő laptop és kivetítő áll a rendelkezésre, de ezek használata még ma is sokszor olyan előzetes szervezést igényel, ami a tanárnak nagyon megterhelő. Szeretném leültetni a gyerekeket olykor számítógéphez is, mert vannak nagyon jó online németet tanító honlapok.

Média csoport: Mi volt az a legmeghatóbb dolog, amit diák mondott önnek?

Tóth István tanár úr: Szerénytelenség nélkül itt jó néhány eseményt tudnék felsorolni. Most név nélkül egy ma is Szentendrén élő tanítónőnek, többgyermekes édesanyának, egykori tanítványnak az esetét mondom el. Ő nagyon szokatlan pillanatban, a saját ballagása végén állt meg előttem egy csokor virággal a kezében, ahelyett hogy a szüleivel fényképezkedett volna. Valami olyasmit mondott, hogy az elmúlt négy évben tőlem kapta a legtöbbet. Ez nagyon zavarba ejtő volt.

Köszönöm szépen az interjút Tóth István tanár úrnak! J

Valentin Daniella, Balázs Karina

Interjú Ácsné Kovács Ildikó tanárnővel

Ácsné Kovács Ildikó 1968-1972-ig tanult a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. 1982-től magyar-német szakos tanár. 1988-tól 2003-ig volt az iskola igazgatója. Sok diák osztályfőnökeként és igazgatónőként is nagymértékben megismerte az iskolai élet nehéz és könnyű oldalát.

Most bővebben megismerkedhetünk a tanárnővel.

Média csoport: Mesélne egy kicsit a Móriczos éveiről?

Tanárnő: Mint tudjátok, itt érettségiztem. 1982-től dolgozom a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Magyar és német nyelvet tanítok, sok osztálynak voltam osztályfőnöke. Többek között Kerezsi Csaba igazgató úrnak is magyartanára és osztályfőnöke voltam. Nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztem tanári pályám során; a tanulóéveim óta sokat változott az iskola és a diákélet is.

Média csoport: Milyen csínyeket követett el iskolás évei alatt?

Tanárnő: Teljesen más világ volt akkoriban, mint most, hiszen akkor nem mertünk olyan dolgokat csinálni, mint amit most mernek, például nem mertünk akkor beszélni, amikor a tanár beszélt. Ezekhez hasonló dolgokat nem, de például egy olyat csináltak a fiúk, hogy bezárták magukat a szekrénybe és keresni kellett őket.

Média csoport: Volt valamilyen puskázási módszere?

Tanárnő: Nem igazán puskáztam, egyszer-kétszer, de akkor sem azért, mert nem készültem, hanem mert egy vagy két fontos dolgot nem tudtam megjegyezni. Ilyenkor egy-egy szó az agyonfirkált padra került a többi firkálás közé. Régen, csakis a szokásos pados puskázás volt divatban, nem úgy, mint most, hogy a diákok a telefont használják és egyéb trükköket.

 Média csoport: El tudná mondani, hogy hogyan lett igazgató itt a Móriczban?

Tanárnő: 1988-ban vezették be a pályázati rendszert. Akkor szavazhatott először a tantestület is a pályázatokról. A kollégáim támogatását elnyerve neveztek ki háromszor öt évre igazgatónak. 2003-ig végeztem ezt a munkát.

Média csoport: Mesélne egy kicsit arról, hogy mik voltak igazgatóként a legjobb és legrosszabb pillanatai?

Tanárnő: Nehéz helyzet volt, amikor a 90-es években elkezdődött a népességnövekedés, és az épületben több mint 700 diák tanult 22 osztályban a nappali tagozaton, és több mint 300 levelezős hallgatónk is volt. Volt, amikor az iskolának azért kellett harcolnia, hogy ne telepítsenek az épületbe más intézményt is. Ezek nehéz időszakok voltak, de aztán sorra jöttek az egyre jobb eredmények, pl. a sikeres OKTV-szereplések, a nemzetközi kapcsolatok kialakítása, színvonalas iskolai rendezvények és programok szervezése, új iskolai hagyományok megteremtése. 2003-ban a 17 osztályunkból tízben 4,00 fölötti volt az osztályátlag.

Média csoport: Milyen kapcsolatot tart régen elment diákjaival, munkatársaival?

Tanárnő: Sok régi tanítványommal tartom a kapcsolatot. Rendszeresen meglátogatnak, vagy értesítenek életük egy-egy fontos állomásáról. Gyakran kapok meghívókat pl. kiállításra vagy színházi bemutatóra, többen elküldték szakdolgozatukat vagy megjelent írásaikat. Annak is nagyon örülök, ha egy volt diákom valamilyen irodalmi vagy kulturális emlékhelyről küld el fotót vagy üzenetet, amit azért keresett fel, mert annak idején meséltem róla. Néhány régi munkatársammal is jó kapcsolatban vagyok. 

Köszönjük szépen a tanárnőnek hogy időt fordított ránk és hogy válaszolt kérdéseinkre.

Média csoport

2016.05.13.

Varázslatos jövő

„ … a bűvészet nekem mindent jelent: hobbi, hivatás, fanatizmus valamilyen szinten, a szó jó értelmében. Fanatikusan csinálom. És emellett munka is persze, de a munka a legutolsó a sorban, mert én például amikor kiállok a színpadra, soha nem jut eszembe, hogy én ezért pénzt kapok. Egyszerűen feloldódok abban, amit csinálok.”

Badár Tamás, a Hungary’s Got Talent döntőjének különdíjasa, három éve fejezte be tanulmányait a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Az interjú során többek között az iskolában töltött éveiről is kérdeztük:

R: Kezdjük ott, hogy te a Móriczban végeztél. Szerettél oda járni?

T: Voltak kisebb afférjaim egy-két tanárral, de szerintem most már megbocsátottak. Én kedveltem a Móriczot, nagyon sok barátom van onnan, a társaságot imádtam. Szerintem azt az alapoktatást meg lehet kapni, amit bármelyik más gimnáziumban. Hogyha akar valaki tanulni, akkor tud. Én nem mindig akartam, mondjuk ezt.

R: A Móriczban milyen osztályba jártál?

T: Az első két évben A-s voltam, aztán a második két évben B-s. Szerintem a tanáraim tudják, hogy miért, de erről nem szeretnék többet mondani. Nem szabad akaratomból volt a váltás, viszont nem bántam egyáltalán. Én a B-t nagyon kedveltem.

R:Média tagozatos voltál?

T:Igen.

R: Volt, hogy órákon bűvészkedtél?

T: Volt, de volt olyan, hogy tanárral is. Az én pályám nem kifejezetten egy általános iskolai és gimnazista rendszerre épülő szakma. Szerintem a mai általános iskolai rendszer kifejezetten kreativitás-gyilkos.

R: És díjazták, hogy órán mással foglalkoztál?

T: Nem, nem annyira, de nem tudtak vele mit csinálni. Mondták, hogy adjam oda a kártyát, odaadtam, és fél perc múlva egy másik pakli volt a kezemben. Nem irigylem a tanáraimat velem kapcsolatban, de én vagyok én, szóval nem tudom magamat elhagyni.

P: Ezt a művészi tehetségedet tudtad hasznosítani az iskolában?

T: Hogy mennyire puskáztam? A mentalitást, azt lehetett hasznosítani. Én puskáztam, innen bevallom. Kilencven százalékban azért nem buktam le az osztálytársaimhoz képest, mert halál természetességgel csináltam, úgy, ahogy bűvészkedni kell. Gyakorlatilag a legnehezebb fogásokat úgy mutattam be, mintha az a legkönnyebb lenne. Ezt át lehetett vinni iskolai pályára is.

R: Ha vissza kell emlékezned a móriczos éveidre, akkor magára az iskolára hogyan emlékszel?

T: Az idő ugye, mindent megszépít, ez jó dolog. Bárcsak akkor is így gondoltam volna. Ott nincs olyan, mint például most az egyetemen: azért kelek fel, hogy bemenjek az egyetemre. Ott gyakran inkább aludtam volna. Nekem ez így ment, de ott a diákok hada feledtette ezeket a nehézségeket, mert én a szünetekben azért elég népszerű voltam. 

Az iskoláról folytatott nosztalgiázások alatt óhatatlanul is az oktatásra terelődött a szó.

T: Szerintem a változás az egy igen fontos folyamat. Lehet veszélyes is és lehet negatív is, de ilyen a változás. Változás az élet maga is és nem lehet, hogy az útjába álljunk. Van erre is, meg arra is példa. Néha egy tanárnak munkaideje és munkaköre van, az a munkaköre, hogy abban a negyvenöt percben azt az anyagot elmondja. Neki nincsen dolga a diákokkal. Nehéz megtanulni tanítani, vagy megtanulni egy olyan mentalitást, amiben ügyünk van egy diákkal. A tanítás nem csak egy munkakör, az egy életfeladat. Van olyan tanár, aki azt mondja, hogy ez az osztály kiváló, a másik meg azt, hogy borzasztóan szörnyű. És nem az osztály változott. Szerintem nagyon sok embernél nem derül ki pontosan, hogy miben lehet jó. Kicsit több szabadság fontos lenne. Olyan fajta szabadság kellene, ami nagykorúsággal jár. Tehát vannak rám szabott törvények, de bizonyos kereteken belül én szabadabban mozgok. Biztos, hogy csinálnék a gimnáziumokban diákszervezeteket. Nem jellemző ez, de a diákszervezetek pont a kreativitást emelik ki. Most nem a DÖK-ről beszélek, hanem olyan diákszervekről, mint a diáklap. Ha valaki ma egy általános iskolában túlmozgásos, akkor lehet, hogy kiváló táncos lenne belőle, de azt mondják, hogy hiperaktív, és kap róla egy papírt, hogy ő beteg.

R:És leültetik.

T: Leültetik, igen. És magatartás egyes. Nem biztos, hogy minden az, aminek elsőrendűen látszik.

A mostani életéről és az ehhez hozzátartozó bűvészet felől is érdeklődtünk.

A: Mikor kezdted el a bűvészkedést?

T: Körülbelül hat éves koromban. Tehát tizenöt éve.

R: Most mit tanulsz?

T: Kommunikáció- és médiát, de ebből az újságírás az, ami igazán érdekel. A Budapesti Gazdasági Egyetemnek a külkereskedelmi karán tanulok.

R: Szeretnéd 100%-ban csinálni a bűvészkedést?

T: Igen, én úgy tervezem a jövőmet, hogy a bűvészkedés legyen a fő csapásirány.

R: Hogy ezt képzeled el fő pályának, az is bizonyította, hogy jelentkeztél a Hungary’s Got Talent-be. Ez végül is milyen indíttatásból történt?

T: Ez egy viszonylag hosszú útnak egy lépcsőfoka. Egyrészt nem egy légből kapott ötlet volt, már két-három éve is gondolkoztam azon, hogy indulok egy tehetségkutatón, de egyszerűen nem tartottam annál a lépcsőfoknál és nem akartam túl nagyot lépni, úgyhogy így is indultam neki a műsornak. Nem gondoltam azt, hogy az a három hónap, amíg benne vagyok egy olyan műsorban, amit adásonként majdnem kétmillióan látnak, az alapvetően megváltoztatná az életemet. Annyi történt, hogy több ember megismerte azt, amit csinálok. Gyakorlatilag én ugyanaz az ember vagyok, ugyanazzal a tudással, mint fél évvel ezelőtt, csak most többen tudják, hogy mit csinálok.

R:Amit csinálsz az teljesen természetesnek hat. Azért izgulsz, amikor kilépsz a színpadra?

T: Most már nem annyira, sőt azt kell mondanom, egyáltalán nem. Ami nagyon meglepett, hogy a Got Talent-ben is el tudtam engedni, hogy az, amit csinálok milyen volumenű és milyen súlyú. Gyakorlatilag a döntő műsorom valószínűleg az elkövetkező tíz évben a legfontosabb három percem volt, és mégis elengedtem fejben. Furcsa ez, engem is meglepett.

R:Van valamennyi félelem benned, hogy kiégsz és nem szeretsz majd bűvészkedni?

T: Nincs. Nem is félelem, hanem inkább ezen a téren is tudatosság, hogy nem akarom túlvállalni magam, ami most egyébként nem sikerült januárban és februárban. Most látom azt, hogy túl sokat vállaltam fellépésben. Meghúzok egy bizonyos határt, ami fölött már nem akarok fellépéseket vállalni, mert úgy gondolom, hogy huszonegy éves vagyok, és egyrészt lesz elég időm, hogy pénzt keressek a jövőben, másrészt nem anyagilag kell megalapozni most a jövőmet, hanem élményileg inkább, hogy majd öregkoromban ne egy villában üljek és azon gondolkozzak, hogy milyen jó, hogy ezt összeraktam. Inkább emlékekben szeretnék majd bővelkedni.

R: A jövődet hogyan képzeled el?

T: Nem képzelem el. Nem szoktam nagyon célokat kitűzni, tulajdonképpen csak tervek vannak, de azok nem célok, hanem inkább csak projekciók, hogy mondjuk szeretnék majd világbajnokságon elindulni, de nem célom, hogy megnyerjem. Szerintem egy igazi bűvész vagy zongorista soha nem azon gondolkozik, hogy ő hol fog most játszani, hanem egyszerűen leüt egy hangot, és az a hang az, ami abban a pillanatban megfogja. Nem emészti fel, hogy ezt a hangsort azért kell így megtanulnom, mert hogy majd valahol úgy szól. Tehát a jövőmet úgy képzelem el, hogy a bűvészkedést mindenképp folytatnám, és az egyetlen tervem, hogy ha tíz év múlva leülünk, akkor ugyanilyen lelkesedéssel tudjak róla beszélni. 

                                                                                            

                                                                            Kováts Angéla,  Bartha Perla Tatjána

                                                                                                                                             

 /kép forrása: rtl.hu/

Valentin Daniella interjúja Schwartz Dáviddal

Körkép riportomban a szentendrei születésű Schwartz Dávid énekes-színésszel beszélgetek. Szóba kerül karrierjének indulása, a városban elért sikerei, jótékonysági akciói, valamint a szentendrei fesztiválok kulisszái mögé is betekintést nyerhetünk.

 www.youtube.com/watch?v=n0EZfzKz-HU&feature=youtu.be

ISKOLÁNK MÚLTJA

Bár tudjuk, hogy ez a cím kevésbé figyelemfelkeltő és izgalmas, mégis-némi tanári nyomásra :) - az iskolánk történelméről / történetéről írunk.

    Szóval egyszer volt, hol nem volt… Ha hiszitek, ha nem, a mi iskolánk a kezdetekben egy „tanfolyamból” alakult át e gyönyörű, barátságos, telis-tele vidám diákokból álló iskolává.

    1955. szeptember 1-jén belevágtunk a NAGYBETŰS életbe, hiszen már úgy működtünk, mint egy önálló, a Szentendrei Állami Általános Gimnázium, csak éppen a Bajcsy-Zsilinszky úti Általános Iskola épületében.

     De mivel tanáraink és az igazgató úr (aki akkor még nem Kerezsi Csaba igazgató úr volt, hanem Dr. Mikulási Béla) már akkor is szorgosak voltak, és mindig a diákok érdekeit tartották szem előtt, elhatározták, hogy egy új, funkcionálisabb, tágasabb iskolaépület megépítésén fognak ügyködni. Az ő és a diákok keze munkájának és fáradozásaiknak köszönhetően az 1959/60-as tanévre elkészült új gimnázium épület. A mai Petzelt.

    Valószínűleg azt gondolták, hogyha már így benne vannak a fellendülésben, miért ne változtathatnának az iskola nevén is? Méltó névadót kerestek, így lett az iskola neve 1960. április 3-tól Móricz Zsigmond Gimnázium.
     Ugyancsak formálták iskolánk történelmét azzal, hogy 1965-től nem csak humán és reáltagozatok működtek, hanem német, angol és „hála Istennek”: matematika tagozatos osztályok is indultak.
     Ám ahogy annak lennie kell, nehézségek is adódtak az iskola életében: életveszélyessé nyilvánították a volt polgári iskolai szárnyat. De aggodalomra semmi ok! Hiszen a móricosok kreativitásának köszönhetően csupán a konyhás néninek kellett átköltöznie az ebédlővel, és pár tanteremmel együtt egy kis összetákolt faházba, amíg a régi szárny bontása tartott.
    Ennyit a nehézségekről, hiszen az intézmény újabb fellendülésnek nézett elébe: az épületgondnoknak köszönhetően ugyanis már a 60-as években felmerült a gondolat, hogy új épületre van szükség.
1985-ben a Móricz Zsigmond Gimnázium újonnan átadott épületében, a mai helyén, 16 osztállyal megkezdődött a tanítás.
    Így el is érkeztünk iskolánk „jelenkorához”, erről már ti is mesélhetnétek. :)

 9/B médiacsoport 
/archív kép forrása: storymap/

   Mikos Éva, a MTA BTK Néprajztudományi Intézetének munkatársa, volt móriczos diák tartott számunkra előadást a folklór és a média kapcsolatáról, színesen, érdekesen, a két témáról való háttértudásunkat is megmozgatva. Most már tudjuk, mi a kapcsolat a hagyományos népi műfajok, mint például a népdal, a népmese vagy a trufa, illetve az interneten terjedő mémek vagy körlevelek között. Ti tudjátok?