Szentendre
„A festők városa”
A festői szépségű,
Duna menti város Pest megye szívében, a Visegrádi-hegység keleti részén
helyezkedik el. Gyönyörű természeti környezetével, és egyedülálló kulturális
kincseivel mágnesként vonzza az embereket, és nyűgözi le sorra a bámészkodó
idelátogatókat.
Szentendrei turizmus a múlt század végén…
A turisták Pilis iránt
megnőtt érdeklődése leginkább a helyiérdekű vasút megindulásának köszönhető.
Ezt megelőzően ugyanis lovas társaskocsival vagy hajóval még Szentendréig is
nehéz volt eljutni, nemhogy tovább a környező helységekbe. A szentendrei
turizmust nagyban növelte a Turisták Lapja, melyet az egész országban
terjesztettek, és 1889-től kezdve különösen sokat foglalkozott a Pilis
környékével és az ott lakó emberekkel. Részletes útikalauzok vezényelték Szentendrére
és annak környékére az érdeklődőket. Csábító tényező volt továbbá, hogy a
turisták kedvezménnyel utazhattak hajón és vasúton, a Duna partján álló
Korzó-kert vendéglőben pedig tíz százalékos engedménnyel fogyaszthattak a
betérő vendégek. Ugyancsak 1889-ben komoly vidékfejlesztési tervek láttak
napvilágot az idegenforgalom növelésének érdekében, és ebben az évben készült
az első pénztárcakímélő, de részletekben gazdag kirándulási térkép is.
…és ma
A fejlődésnek
köszönhetően ma már könnyebben megközelíthetőek a turisztikai célpontok, ezért
a világjárás már nem kifejezetten a ráérő emberek kiváltsága. Bárki nekivághat
egy hátizsákkal, hogy egy nap alatt bejárja Szentendre macskaköves utcáit és
felfedezze a környék szépségeit. Ugyan sok minden megváltozott és
modernizálódott az idők során, egy dolog mindenképp a régi maradt, ez pedig az
egyedülálló és különleges hangulat. Először is remek élményforrás a Dumtsa
Korzó, ahol az aktuális programok keretében régi barátokkal futhatunk össze, új
ismeretségeket köthetünk, mindezt úgy, hogy közben kellemes behatások érnek
bennünket. Programtól függően előtérbe kerülhet a zene, a művészet, a
gasztronómia, de a családbarát környezetre mindig komoly hangsúlyt fektetnek a
szervezők. Kiemelkedőek a zenei programok, sok zseniális zenész éli Szentendrén
mindennapjait. Akkor sem kell lemondani
a szórakozásról, ha kevésbé aktív elfoglaltságra vágyunk. A Duna mentén ugyanis
meghitt sétálóút várja a megpihenni vágyókat gyönyörű, Szentendrét meg nem
hazudtoló környezetben. Annak, aki olyan helyre szeretne kimozdulni, ahol
tudását gyarapíthatja, szintén tökéletes célpont Szentendre. A sok múzeum, a
történelmi értékek, az emlékhelyek, a kulturális programok kizárt, hogy
bárkinek is csalódást okozzanak.
Természeti kincseink
Szentendre
földrajzi fekvése kedvez a változatos élőhelyek, ezáltal a sokszínű élővilág
kialakulásának. A Duna az egyik legjelentősebb európai ökológiai folyosó és a
környék legmeghatározóbb vizes élőhelye. Több, mint hatvan halfaj él benne,
melynek egy része védett. A folyam ezen felül fontos táplálkozóhelyül szolgál számos vándor- és fészkelőmadár számára. A
Duna árterén kialakult fűz-nyár ligeterdő viszonylag épen látható a Postás
strandnál. És ez csak ízelítő a megannyi fantasztikus szentendrei hely és
élőlény világából.
A Bükkös-patak
„Akik rohanó és
zajos világunkban – akár csak egy órára is – köveken bukdácsoló víz és ágakon
üldögélő madarak hangját akarják hallani, azok a sebes sodrású Bükkös – patak
árnyas völgyében mindezt megtalálhatják.” – írta Máté György, kifejezve a
Bükkös – patak természetes hangulatát. A Pilisben eredő vízfolyás tizenöt
kilométernyi kanyargás után Szentendrénél torkollik a Dunába. Azon kívül, hogy
a város talán legszebb és legkellemesebb részéről beszélünk, ez a legfontosabb
várostörténeti adat is, ugyanis Szent István királyunk egyik, 1009-ben kiadott
oklevelében említést tesz róla. A régebbi időkben fontos éltetőhelyül szolgált.
A közelben lakó családok , az akkor még kristálytiszta vizet főzésez
használták. Az asszonyok a patakban mostak, míg a gyerekek csodálatos
fürdőhelyükként használták. A huszadik század azonban nem többet, csupán
környezetszennyezést hozott a patak számára és azóta is tartó küzdelmet a
vízfolyás élővilágának megmentésért. Azonban a lelkes környezetvédők és
lelkiismeretes szentendrei lakosok szorgos munkájának köszönhetően, ha teljesen
megállítani nem is, de visszaszorítani sikerült a patak szennyezését. A
Szentendrére látogató vagy itt megtelepedett festők közül sokakat megihletett
többek között a patak szépsége is. Ilyenek például Barcsay Jenő, Boromisza
Tibor, Fényes Adolf, Ilosvai Varga István és Szánthó Imre. Alkotásaik
megörökítik a folyócska sebes sodrását, a rajtuk átvezető kis gyaloghidakkal és
a vízmosta gyökerű ártéri fáival. Ezeknek a képeknek köszönhetően Szentendrével
karöltve a Bükkös – patak is bevonult a magyar festészet és a magyar kultúra
történetébe.
A Kő-hegy
A Szentendre és
Pomáz határán magasodó kedvelt pihenőhely az egyik legszebb kilátást nyújtja a
Pilisre. A hegy tetején elterülő nagy fennsíkról szemlélődve mesebeli látvány
tárul elénk. Körben a Mesélő-hegy, a Kis- és Nagy Kevély fákkal tarkított
gerince. Az Oszoly, a Hosszú- és
Hármashatár-hegy. Háttérben a Pilis csúcsa, sőt, ha szerencsénk van, és az
időjárás kedvez nekünk, akár a Gellért-hegyet is megpillanthatjuk. Bámulatos mocsári növényzete miatt
természetvédelmi terület. Régészeti leletek alapján elképzelhető, hogy egykor a
hegy alatt vezetett el az Esztergom felé menő, római hadi út. Néhány írásos
forrás is elég korán említi. A Kő-hegyről először II. Béla adománylevele ad
hírt, melyben a király az itteni szőlőről rendelkezik. A terület később is igen
híres az itt készült borról. Egy ideig a pálosoké volt, majd a rend
feloszlatása után kamarai javadalom lett.
A magaslatról költői gondolatvetések is napvilágot láttak. 1845-ben Petőfi Sándor Vahot Imrével Esztergomba gyalogolt, és Pomázról jövet megmászta a Kő – hegyet. ,,Lenn a völgyben lassú patak tévedez. Az én fáradt életemnek képe ez.” – írta a költő.
A magaslatról költői gondolatvetések is napvilágot láttak. 1845-ben Petőfi Sándor Vahot Imrével Esztergomba gyalogolt, és Pomázról jövet megmászta a Kő – hegyet. ,,Lenn a völgyben lassú patak tévedez. Az én fáradt életemnek képe ez.” – írta a költő.
Amiket mindenképp látni kell
Szentendre
bővelkedik a szép, érdekes, jelentőséggel bíró látnivalókban. Kiemelkedő
például templomainak száma, ugyanis összesen hetet csodálhatunk meg a várost
körüljárva. Ezen felül rengeteg múzeum szolgálja a helyiek, és az idelátogatók
művelődését. Kínálatuk igen sokszínű, az érdeklődők könnyen megtalálhatják a
kedvüknek, ízlésüknek megfelelőt. Ha másfajta szórakozásra vágynánk, csábító
program lehet beülni egy filmre a
Dunával szemben álló P’Art moziba, vagy beülni egy frissítőre a számos kávéház
egyikébe. Mindegyik programhoz garantáltan jár a kellemes közeg, és a helyiek
vendégszeretete.
Templomok
Péter-Pál templom
Régebbi neve
Csiprovacska templom, melyet a Ciprovacból érkezett menekültek után kapott.
Szentendre legnagyobb katolikus temploma, bár eredetileg görögkeleti szerb
szentélynek készült. Berendezése egyszerű, falai fehérek, freskók nincsenek.
Belgrád templom
A templom hazai és helyi jelentőségét nagyban növelte,
hogy a XVIII. század közepétől kezdve a szomszédos épületben székelt a
görögkeleti szerb püspökség. Ezzel Szentendre a Magyarországon élő szerbek
egyházi és kulturális központja lett. Külső megjelenésével, és belső
díszítésével kiemelkedik a város egyházművészeti emlékei közül. Az udvart,
melyet kőfal vesz körül, egy déli és egy északkeleti kapun keresztül lehet
megközelíteni. Pompás díszítésűek a templom oldalkapuinak eredeti tölgyfa
kapuszárnyai. Két vörösmárvány dór oszlop tartja a kórust, alatta a nők
temploma, egy lépcsővel mélyebben pedig a férfiaké. A falat díszítő
festményeket Osztoics Vazul festőművész készítette.
Blagovesztenszka templom
A főtéren elterülő
templom alapvetően barokk stílusban épült, de főkapujának és a harangtorony
ablakainak erkélyei rokokó stílusban
készültek. A kapu kerete fölött Szent Konstantint és Szent Ilonát ábrázoló
freskót láthatunk. A templomon belül látható festett és faragott színes rokokó képfal
és a baldachinos püspöki trónus a legértékesebb.
További templomok
még a Szent András Katolikus templom, az Opovacska templom, az Evangélikus
templom, és a Pozsarevacska templom. Vallási jelentőséggel bíró látnivaló még a
katolikus kálvária. Ez Szentendre egyik legszámottevőbb műemléke. Formájában
eltér a szinte minden faluvégen látható, dombra felkapaszkodó kálváriatípustól,
ugyanis felépítése nem hosszanti irányban párhuzamosan felállított, hanem
körkörös elrendezésű, zárt építmény.
Szerb (kalmár) kereszt
A Szentendre
főterén álló pestis kereszt 1763-ban készült ismeretlen alkotó keze által. Az
emlékkeresztet hálából emelték azért, amiért a pestisjárvány elkerülte a
várost.
Múzeumok
Skanzen - Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Magyarország
legnagyobb szabadtéri gyűjteménye, mely betekintést enged a Kárpát – medence
világába néprajzi szempontból. A múzeum
természetvédelmi terület, az összes kiállított tárgy pótolhatatlan érték. Amellett,
hogy a Skanzen kiemelkedő látnivalókat kínál, kultúrcentrumként is működik. Az
idelátogatók kézműves bemutatók,
folklórműsorok, színházi előadások segítségével könnyebben átélhetik a múzeum,
és annak kiállításának hangulatát, hogy ezáltal maradandó élménnyel
gazdagodjanak és végérvényesen szívűkbe zárják Szentendrét.
Kovács Margit Múzeum
Kovács Margit
1902-ben született, Kossuth – díjas magyar kerámiaművész és a magyar kerámiaművészet
megújítója volt. A művésznő 1972-ben életművének nagy részét a Ferenczy
Múzeumnak ajándékozta, lehetőséget adva egy kiállítás létrehozására. Kovács Margit életművét bemutató kiállítás,
az alkotónő kérésére Szentendrén nyílt meg. A sajátos hangulat, és a szép
környezet tovább növelte a múzeum népszerűségét, talán ennek is köszönhető,
hogy sok éven keresztül ez volt a leglátogatottabb múzeum hazánkban.
Szamos Marcipán
Múzeum
2004-ben nyitotta
meg kapuit Szentendre városának egyik fontos központja és nevezetessége. A
különlegesen finom édességeket felsorakoztató múzeum és cukrászda időszakos
képzőművészeti kiállításoknak is otthont ad. A bérelhető különterem mindezek
mellett helyül szolgálhat családi összejöveteleknek, vállalati rendezvényeknek,
de rendszeresek az irodalmi és zenei előadások is.
Castrum - Római Kőtár
A Kőtár nagyrészt
Szentendrén előkerült kőemlékeket sorakoztat fel. A kiállítás tárgyai között
nemcsak temetkezési és vallásos emlékek találhatók, hanem császári látogatás tiszteletére
emelt kövek, építészeti tagozatok és mérföldkövek is, továbbá fontos leletek
egy római kori tábor falainak maradványai is.
Barcsay Gyűjtemény
„Ez vagyok én, ez az én életművem” – mondta Barcsay
Jenő, miután 1977-ben közel kétszáz alkotását adományozta a Magyar Államnak,
melyből elkészülhetett a műveit bemutató kiállítás. A múzeum épületét, a
klasszicista stílusú polgárházat is maga Barcsay Jenő választotta ki.
Városi Tömegközlekedési Múzeum
A múzeum 1922. július
14-én nyílt meg öt kiállítóteremmel, és két bemutatócsarnokkal. A H5-ös HÉV
végállomása és a Volánbusz pályaudvar mellett található. A kocsiszín csarnokban
és a szabadtéri részen járműkiállítás nézhető meg. Több meghatározó HÉV- és
villamostípus , továbbá néhány teherkocsi várja a látogatókat.
Ezek a múzeumok
csupán ízelítőül szolgálnak a Szentendrén fellelhető kiállítások, gyűjtemények
tárházából, épp ezért jó utánanézni a teljes kínálatnak, ha Szentendrei
kirándulást tervezünk. De miért is érdemes szentendrei kirándulást szervezni?
Leginkább azért, mert sokszínűsége miatt minden korosztály megtalálja a számára
élvezetes programokat, a Duna menti város templomtornyok árnyékolta,
macskaköves világában.